Peter viselkedését nagy részben megmagyarázza, hogy szellemi fogyatékos, ahogy az a Peter, a Petardált című epizódból kiderül. A legtöbbször gyermeteg hibákat vét, és olyan dolgokat követ el, amit csak általános iskolásoknak nézhetnének el. Ilyenkor legtöbbször Lois viselkedik úgy vele, mintha az anyja lenne. Szülei Thelma és Francis Griffin, bár, mint ahogy a sorozatból kiderül, Francis nem a biológiai apja, talán ezért is nevelte olyan szigorúan, és Peter ezért érezte úgy, hogy nem szereti fiaként. Valódi apja személyére a Peter két apja című részben derül fény, amikor kiderül, hogy Peter Mickey McFinnigan fia, aki egy Írországban élő alkoholista. Peternek is vannak alkoholproblémái, emiatt többször is bajba került.Eredeti hangját a sorozat alkotója, Seth MacFarlane adja (magyar hangja Kerekes József). Ő tekinthető a műsor főszereplőjének, mivel legtöbbször ő, a családja vagy a baráti köre van a cselekmény középpontjában. Felesége Lois Griffin, három gyermeke pedig Meg, Chris és Stewe. Van egy beszélő, teljesen antropomorf kutyája, Brian, akivel jó barátságot ápol. A karaktere MacFarlane korábbi sorozatának, "Larry shorts" főszereplőjén alapul, akit Larry-nek hívtak. Rendkívül túlsúlyos és szellemi fogyatékos is. Először az első, A halál árnyékában című epizódban tűnt fel.Peter Griffin szinte mindig ugyanazzal a három emberrel töltötte az idejét a Drunken Clam (Részeg kagyló) nevű helyi kocsmában. Miután Cleveland karaktere kivált a sorozatból (mivel az önálló műsora főszereplője lett), hárman maradtak az asztaltársaságból. Egy epizódban keresnek ugyan fekete barátot Cleveland helyére, majd meg is találják Jerome személyében, de többet nem jelenik meg, mivel volt egy félreértésük. Brian, aki korábban szintúgy feltűnt a Részeg kagylóban, Quagmire ellenkezése miatt nem lesz negyedik.